Christopher Moore - A leghülyébb angyal

Sziasztok!

Ayu vagyok, épp ma lettem társszerkesztő, ennek örömére az egyik kedvenc könyvemről írok egy rövidke véleményt. Előre jelzem még csak kóstolgatom ennek a műfajnak az oldalait, így ha lehet ilyet kérni legyetek elnézőek, ha nem a legprofibb munkát kapjátok!

Gyanítom, hogy Christopher Moore cafatokra röhögte magát írás közben, és valószínűleg kéjgázt is szívott egyes bekezdések előtt.. ennek az embernek már csak a könyvcímei miatt is irodalmi díjakat kellene kapnia - Miami Herald

Ezt a könyvet nem írhatta épelméjű ember - Carl Hiaasen

Az íróról: 

Christopher Moore 1957-ben született az ohiói Toledóban. Az édesapja autópálya-rendőr volt, édesanyja pedig bolti eladó. Tanulmányait az Ohio Állami Egyetemen kezdte, majd a Santa Barbara-i Brooks Fotográfiai Intézetben folytatta. 19 éves korában költözött Kaliforniába, 2003-ban pedig Hawaii-ra.

Első könyvének – Ördögöd van! – 1992-es megjelenése előtt ácsként, bolti eladóként, éjszakai portásként, biztosítási ügynökként, pincérként és rock and roll DJ-ként dolgozott. Azóta sikert sikerre halmoz regényeivel, amelyekből eddig még nem készült film, és a jelek szerint nem is nagyon fog.

Vélemény (helyenként spoiler)

Az ember hogy másképp állhat egy olyan könyvhöz, ami ilyen figyelmeztetéssel kezdődik: "Ha ezt a könyvet veszik a nagymamának vagy a gyereknek, jobb, ha tudják, hogy van benne káromkodás, valamint fincsi jelenetek kannibalizmussal és középkorú emberek szexelésével. Engem ne hibáztassanak. Én szóltam."  Szerény személyem valami olyasmi hozzáállással kezdett neki, hogy biztos valami vicceskedő történet lesz, kezdjünk neki.

A történet maga egyáltalán nem mondható hétköznapinak.Ha röviden le kellene írnom akkor azt mondanám, hogy sok jó szándék félresikerült végeredményéről szól, azonban mivel ez a blog másért jött létre kicsit tovább regélem a történteket.

Adott egy kellemes kisváros, amit éppen körbeleng a karácsony hangulata, a maga monoton egyszerűségével és nagyon, nagyon furcsa lakosságával. Tipikus helyzet incidens, jön a rendőr, balhé. Mindezt úgy megfogalmazva, hogy az ember egyszerre fogja a fejét, a hasát meg a harmadik kezével kapaszkodik valamibe, hogy nehogy leessen az ágyról (vagy székről, ki hol olvassa). Lassan, de kimért léptekkel halad az író a cselekménnyel. Mindenkiről részletes leírást ad (például Mollyról, akinek csúfundoros véget ért a tévés karrierje) a múltjáról, jelen helyzetéről no meg arról, hogy mégis hogyan áll hozzá a karácsonyhoz. Elmehetünk karácsonyfát venni egy olyan nővel, akitől rettegnek, aztán egy ásóval agyonüthetünk egy sóher disznót, majd egy tudatlan kisgyerek meg egy idióta angyal segítségével létrehozhatunk egy egész zombi hadsereget. Kicsit spoiler, de nem hagyhatom ki a kedvenc részem:

"– Mind azt hiszik, hogy ők az elsők. Hú, csináljuk a temetőben – utánozta őket Bess Leander, akinek férje az utolsó reggelijéhez gyűszűvirág teát szolgált fel.

– Nekem mondod? Csak a héten három használt koton került a síromra – felelte Arthur Tannbeau, hat éve elhunyt déligyümölcs-termesztő.

– Honnét tudod?

Mindent hallottak, de a látásuk korlátozott volt.

– A szagról.

– Undorító – vélte Esther, a tanítónő.

A holtakat nehéz megdöbbenteni. Esther is színlelte az undort.

– Mi ez a ricsaj? Aludtam – mérgelődött Malcolm Cowley antikkönyv-kereskedő; szívizominfarktus Dickens olvasása közben.

– Theo Crowe, a rendőr meg a dilis felesége Esther sírján csinálják – magyarázta Arthur. – Tuti, hogy a nő nem szedi a bogyóit.

– Öt éve házasok, és még mindig itt tartanak? – Halála óta Bess erősen párkapcsolat-ellenes álláspontra helyezkedett.

– A házassági szex olyan banális – vélte Malcolm, aki örökre megunta a provinciális, kisvárosi halált.

– Nekem egy kis posztmortális szex kéne – kotyogott közbe Reggelente Marty, a KGOB rádió menő DJ-je golyóval a fejében; az autótolvajlás hajnalának áldozata, amikor még nagyhajú bandák uralták az étert. – Fasírt a sírban, ha értitek.

– Hallgassátok a nőt. Én is szívesen bezavarnám neki a csontomat – mondta Jimmy Antalvo, aki Kawasakival oszlopot csókolt, így maradt örökre tizenkilenc.

– Melyiket? – szellemeskedett Marty.

– Az új karácsonyfa szép lesz – ábrándozott Esther. – Remélem, idén eléneklik a „Vencel jó király”-t.

– Ha igen – szellentett a penészes könyvkereskedő –, jogosan forgok majd a síromban.

– Csak szeretnél – mondta Jimmy Antalvo. – Meg én is, a francba.

A holtak nem forognak a sírjukban, nem is mozognak, és nem beszélnek, csak egymással, s hangjuk nem a levegőben terjed."

Ezért mondtam, hogy az ember másképp áll a történethez.  A történetre visszatérve, illetve a véleményre, mivel nem akarok egy olyat írni amiben elmondok mindent, annyit fűznék még hozzá, hogy a végén természetes minden megoldódik. Plusz pont jár az írónak, amiért a sok vicc mellett be tudott néhány akció, romantikus és félelmetes részt is csempészni a regénybe, mindezt úgy hogy az olvasó ne érezze oda nem illőnek a sorokat. Christopher Moore ritka fura ember, ritka értékes könyvekkel. Ugyan ez egy karácsonyi történet, de az évnek minden szakában érdemes olvasni főleg ha az olvasónak éppen rossz kedve van.